Hasznos ismeretek, értékes nyeremények: országos honismereti tanulmányi verseny általános iskolás tanulók részére a 2017/18. tanévben

Hasznos ismeretek, értékes nyeremények korábbi évek
összefoglalója

általános iskolások részére a 2017/18. tanévben

A nevezés folyamatosan lehetséges, kapcsolódj be Te is a versenybe!

Korábbi évek eredményei, véleményei, díjátadásai

Tanulói, pedagógusi vélemények a versenyről
  • Tanulóim örültek a versenynek. A verseny lebonyolításáról csak elismerően tudok szólni. Jól esett a gyerekeknek, hogy verseny kezdete előtt Önöktől ajándékot kaptak. A verseny lehetőséget köszönjük szépen.
  • A kérdések abszolút gyermekbarát, könnyen megoldható feladatok voltak. Tanulóim imádták a keresgélést, kutakodást. Véleményem szerint rengeteget tanultak. Tetszett az is, hogy nagyon sokoldalúan, sokrétűen állítják össze a feladatsorokat. Én különösen a magyar népi kultúrával, néprajzzal kapcsolatos részeket szerettem. Talán a térképismeret, a városok egymástól való távolsága volt számukra egy kicsit unalmasabb. Egyébként csak gratulálni tudok a szervezőknek!
  • Nem volt hiányérzetem a feladatok nehézségével és sokszínűségével kapcsolatban. A gyerekek nagyon szívesen oldották meg, inkább csak némelyikük otthoni gépe okozott gondot a megoldások elküldésekor. Tetszettek a "kétlépcsős" feladatok, a nyelvi rejtvények, a kutatásra ösztönző feladatok. Szinte sajnálták a gyerekek, amikor véget ért a verseny.
  • A nyertesek mindegyike kap valami ajándékot ez így tisztességes. A feladatok jó részéről fogalmuk sincs első olvasatra a tanulóknak. A neten való keresgélés ugyanolyan hasznos, mint a már meglévő lexikális tudásuk. Néprajzosként szívemet melengetik a kérdések. Köszönet a versenyért.
  • Kiváló verseny a legkisebbeknek is! Élvezzük a keresést-kutatást.
  • Nagyon jó verseny,sokat lehet tanulni belőle.Köszönjük!
  • Izgalmas és hasznos feladatokat kaptak a gyerekek. Örömmel töltötték ki a feladatlapokat. Köszönjük a négy tanulómmal elégedettek vagyunk.
  • Nagyon tetszett a verseny a gyerekeknek is és nekem is, jövőre is szívesen versenyezné
  • Számunkra nagyon élvezetesek voltak a feladatok. Sajnáljuk, hogy 7. és 8. osztályosoknak nem volt lehetőségük részt venni a versenyben. Reméljük, hogy jövő tanévben is megrendezik a versenyt.
  • Köszönjük a versenyzési lehetőséget! Jövőre is örömmel vesznek részt évfolyamunk érdeklődő tanulói. Köszönöm, hogy állandóan tájékoztatást kaptam a munkában elmaradó gyermekekről!
  • Számomra is tartalmazott érdekes kérdéseket, feladatokat a verseny. A gyerekenek egy kis kutatómunkára adott lehetőséget.
  • A verseny egészét tekintve nagyon tetszett nem csak nekem, hanem a tanítványaimnak és a szüleiknek is. Remélem, hogy folytatódni fog. Köszönjük!
  • Változatos, több tantárgyat átölelő feladatok szerepeltek a fordulókban, ami a diákok számára is figyelemfelkeltőnek bizonyult.
  • Köszönjük! Tetszett a verseny! Továbbiakban is nyomon követjük.
  • A versenyre történő jelentkezéssel minden célomat teljes mértékig megvalósították: infokommunikációs nevelés, tananyagtartalom, motiválás, tehetséggondozás.
  • A gyerekek a következő tanévben is szívesen versenyeznének. Szeretnénk, ha folytatódna.
  • Az alsó tagozatosok feladatai között egy-két kérdést nehéznek találtam. Egyébként tetszettek a kérdések, érdekesek, változatosak voltak.
  • A későbbiekben is szívesen nevezünk be hasonló versenyekre. Kérem email-en keresztül tájékoztassanak majd.
  • Nagyon tetszett minden, a gyerekeket önállóságra tanítja. Az is jó, hogy nincsenek spontos időkorlátok, folyamatosan be lehet küldeni és nem kell a határidő miatt szorongani. Szimpatikus, hogy később is be lehet kapcsolódni. Köszönjük szépen!
  • Várjuk a következőt.
  • Szívesen vennénk részt hasonló versen. Érdekesnek találtuk a kérdéseket. Köszönjük a lehetőséget!
  • Másodikosaim szó szerint rengeteg órát keresgéltek könyvtárban és interneten. Fantasztikusan "rákattantak". FELSŐS tanárok segítségét is kérték. Köszönjük az élményt.
  • Nagyon tetszett. Sokat tanultam belőle. Köszönöm szépen.
  • Jövőre is jelentkezünk, mert igen tetszett!
  • A tanulók nagyon élvezték a változatos feladatokat és sokat tanultak a feladatok megoldása közben.

2016/17-es tanév

Osztálykirándulást nyert osztály
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium (Budapest, Lorántffy Zsuzsanna utca 3.) 3.a osztály.
Tanulói eredmények és nyeremények
A nevezési ajándékon kívül 100-100 db ajándékot sorsoltunk ki az évfolyamonkénti legeredményesebb tanulók között.
Fődíjként pedig évfolyamonként egy roller, egy tablet és egy társasjáték talált gazdára.
Eredmények és nyeremények összefoglaló táblázata
Támogatott alapítvány
2016-ben az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül juttatjuk el közös támogatásunkat a rászorultaknak. A versenyszabályzat értelmében a határidőre történt nevezésekből 125.400 Ft gyűlt össze, melyet a Segélyszervezet részére átadtunk!

Nyeremények átadásáról készült fotók


2015/16-os tanév

Osztálykirándulást nyert osztály
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola (Miskolc, Mátyás király utca 21.) 4.a osztály.
Fél napos játék az iskolában a Tengerecki Óriás Társas jóvoltából
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola (Hatvan, Kossuth tér 1.) 3.b osztály.
Laptopot nyert iskola
Városközponti Általános Iskola Mátyás Király Utcai Általános Iskolája (Pécs, Mátyás Király utca 17.)
Tanulói eredmények és nyeremények
A nevezési ajándékon kívül 100-100 db Honismereti Játékkártyát sorsoltunk ki az évfolyamonkénti legeredményesebb tanulók között.
Fődíjként pedig évfolyamonként egy roller, egy tablet és egy társasjáték talált gazdára.
Eredmények és nyeremények összefoglaló táblázata
Támogatott alapítvány
2015-ben az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül juttatjuk el közös támogatásunkat a rászorultaknak. A versenyszabályzat értelmében a határidőre történt nevezésekből 179.880 Ft gyűlt össze, melyet a Segélyszervezet részére átadtunk!


2014/15-ös tanév

Osztálykirándulást nyert osztály
Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola (Gödöllő, Légszesz utca 10) 2.d osztály
Laptopot nyert iskolák
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium (Budapest IV. kerület, Nyár utca 4.)
Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola (Gödöllő, Légszesz utca 10.)
Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium (Orosháza, Bajcsy-Zsilinszky utca 1.)
Kutas-Lábodi Révkomáromi János Általános Iskola (Kutas, Petőfi Sándor utca 82.)
Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola (Velence, Bethlen G. utca 14.)
Tanulói eredmények és nyeremények
A nevezési ajándékon kívül 100-100 db Magyar Várak kártyacsomagot sorsoltunk ki az évfolyamonkénti legeredményesebb tanulók között.
Fődíjként pedig évfolyamonként egy roller, egy tablet és egy okostelefon talált gazdára a legeredményesebb tanulók között.
Eredmények és nyeremények összefoglaló táblázata
Támogatott alapítvány
A 2014-ben támogatott alapítvány a Magyar Gyermekmentő Alapítvány volt, összesen 239.500 Ft-ot utaltunk át részére.

Nyeremények átadásáról készült fotók